Tíz méter sárga könyv - Jeremy Paxman's exkluzív Newsnight interjúja JK Rowlinggal
  2004.04.03. 14:38

Jeremy Paxman: Tehát ez lenne az?

JKR: Ez lenne az.

JP: Belekukucskálhatunk?

JKR: Ühüm, egy kicsikét. Pl. ide bele lehet nézni. Na jó, ennyi elég.

JP: Hány oldal?

JKR: 766... és mindez írói válságban készült, úgyhogy azt hiszem, mindenki elismerheti, hogy nem semmi.

JP: De nem találja ezt az egész titkolózási felhajtást kissé nevetségesnek?

JKR: Nem.

JP: Miért nem?

JKR: Egyáltalán nem. Sőt, ez nagyrészt az én ötletem.

JP: Csakugyan?

JKR: Igen, határozottan. Persze, lehet cinikusan hozzáállni, és ezen az alapon rá lehet sütni, hogy az egész üzleti fogás, de nem akarom, hogy a gyerekek tudják, hogy mi várható. Mert éppen ez az élvezetes ebben a sztoriban, és nem azért küzdöttem vért izzadva, hogy elrejtsem az összes apró nyomocskát és utalást a sztoriban, mert ez az én... majdnem azt mondtam, hogy az életem, de persze nem az életem, csak életem nagyon fontos része.

JP: Volt valami súlyos ára a sikernek és hírnévnek?

JKR: Ez érdekes kérdés, mert sosem álmodoztam hírnévről. Persze, volt egy elképzelésem arról, hogy egyszer híres író leszek, de a valóságban ez az állapot nem úgy fest, ahogy elképzeltem. Azt hittem, hogy híres írónak lenni olyan, mint pl. Jane Austennek lenni. Otthon ücsörögni a dolgozószobában, míg mindenki olvassa a könyveimet, és időnként levelet váltani a trónörökös titkárával. Arra sosem gondoltam volna, hogy átfésülik a szemetesem tartalmát, állandóan teleobjektívvel fotóznak a tengerparton. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen negatívan befolyásolja majd mindez a lányom életét, pedig így van. Persze nagy képmutatás lenne azt mondani, hogy semmi jó nincs a hírnévben, mert például számtalanszor találkozom olyanokkal, akik odajönnek hozzám és igazán szépeket mondanak a munkámról...attól persze mindjárt több az ember életereje. Ez mindig csodálatos élmény. Bár mondjuk jobb, ha nem akkor jönnek oda, mikor éppen tudodmit vásárolok.

JP: Vécépapírt?

JKR: Pontosan, kérdéses jellegű termékeket. De mindig akkor jönnek, sosem a zöldségesnél.

JP: Megváltoztatta Önt a siker?

JKR: Igen.

JP: Hogyan?

JKR: Többé nem érzem magam haszontalan földterhének.

JP: Haszontalan földterhének érezte magát?

JKR: Tökéletes földterhének. Semmirekellő voltam. Tényleg. Erre kiderült, hogy van egy dolog, amit jól csinálok, pedig sosem képzeltem volna, hogy képes vagyok ilyen történetet alkotni, és ebben nagy megerősítés volt számomra, mikor kiadták a könyvet.

JP: És mi a helyzet az anyagiakkal? Sokan éreznek lelkiismeret-furdalást, ha hirtelen sok pénzük lesz. Önt nem bántja a lelkiismeret?

JKR: Dehogynem, határozottan.

JP: Miért?

JKR: Nem lettem rögtön nagyon gazdag. A legnagyobb ugrást az amerikai előleg jelentette, amelyből házat tudtam venni, azt sem készpénzből, de addig bérelt lakásban laktunk. Akkor nem éreztem lelkiismeret-furdalást, csak kissé meg voltam ijedve. Mert azt gondoltam: most van pénzem, de jobb lesz vigyázni. Aztán később tényleg elkezdtem szégyellni magam. Bizony. De legalább ok-okozat viszonyban valamennyire igazolni tudtam a dolgot. Tudtam, hogy nagyon keményen megdolgoztam érte, még ha a jutalom aránytalanul nagy volt is, láttam, hogy milyen göröngyös út vezetettet odáig és ebben találtam némi önigazolást.

JP: Beszéljünk egy kicsit a következő könyvről. Harry, Ron és Hermione idősebbek lesznek. Mennyiben változnak?

JKR: Meglehetősen sok tekintetben, mert én kissé gonosz dolognak tartom, hogy a gyerekkönyvek szereplői sosem változhatnak, pedig esetleg már elmúltak 20 évesek is. Így pl. a "Famous Five" sorozat hősei sosem kapnak semmiféle hormonális impulzust , kivéve mondjuk mikor a pikniket megterítő Anne-nak azt mondják, hogy jó kis feleség lenne belőle.

JP: De ez a gyerekkönyvek jellemzője, nem? A gyerekek sosem nőnek fel.

JKR: Ez a jelenség a Pán Péterben éri el csúcspontját, melyben ezt ki is mondják, és én ezt kissé ijesztőnek tartom. Kaptam egy nagyon szókimondó levelet egy asszonytól azután, hogy azt nyilatkoztam, hogy Harry randevúzni fog a következő könyvben. Azt írta: 'Ezt nem teheti, azt akarom, hogy ezek a könyvek olyan világot jelentsenek a gyermekeim számára, ahová visszahúzódhatnak'. Szó szerint ezt írta: 'a fájdalom és félelem elől', és én erre visszakérdeztem: 'Olvasta maga a könyveimet? Hogyhogy "fájdalom és félelem nélkül"? Harry a poklokat járja meg, valahányszor visszatér az iskolába'. Tehát egy kis lamúr csak enyhít a helyzeten.

JP: Tehát párok alakulnak ki ebben a könyvben?

JKR: Hát, szép lassacskán.

JP: Szokatlan párok? Mint például Hermione és Draco Malfoy?

JKR: Nem mondanám el, teljes kétségbeesésbe döntené a rajongói oldalakat. Annyira élvezik a kis teóriáikat - és csakugyan, azok nagyon izgalmas dolgok. És némelyik majdnem eltalálja! Eddig még senkinek se sikerült- utánanéztem alaposan, és még tényleg soha, senki... Az az igazság, hogyha valaki egyszer tényleg rájönne, én borzasztó dühös lennék, mert ez lesz a lényeg az egészben. És sokat elárul a tény, hogy páran súrolták az ötletet, de senki sem jutott el épp odáig. Eléggé frusztráló lenne, ha 13-14 év munka után valaki egyszer csak előállna és azt mondaná: igen, ez történik majd a hetedik kötetben. Mert már túl késő változtatni, minden el van rendezve, az összes nyom a szövegbe szőve.

JP:Zűrös tinédzser lesz Harryból?

JKR: Ebben a könyvben sokkal-sokkal több benne a düh. Sokszor haragszik és többnyire joggal, ha megnézzük, mi mindenen is ment keresztül. Épp ideje, hogy ráébredjen, hogy az élet nem egészen igazságos hozzá.

JP: A jelenség másik oldala a marketing. Az ember végignézi a merchandisinget és ilyen dolgokat lát, mint a "Harry Potter Jeges-Sütőtöklé Turmix"

JKR: Tényleg van ilyen, vagy ezt most csak kitalálta?

JP: Van ilyen. Hímzett Harry Potter-póló, Éjszakai Seprűtúra-törülköző, Harry Potter-Ron Weasley ébresztőóra, stb, stb...

JKR: Az óráról tudtam. Hogy mint gondolok minderről? Nos, azt hiszem nyilvánvaló, hogy ha tehettem volna mindez ellen, tettem volna. Évente kétszer leülünk tárgyalni a Warner Brosszal a marketingről, és látni kellene a termékeket, amelyek forgalmazását végül nem engedtem, mint pl. a Moaning Myrtle-Riasztós Vécéülőke és még borzalmasabbak.

JP:Szerintem ez pont vicces

JKR: Mindjárt gondoltam. Egyáltalán nem vicces, sőt, szörnyű.

JP: De mondhatta volna: 'Nem, nem engedélyezek semmiféle merchandisingot'.

JKR: Szerintem annakidején nem mondhattam volna. Nem vagyok jó az évszámokban, de azt hiszem 1998-1999 körül kezdtünk tárgyalni a Warnerrel, és akkoriban semmit se tehettem volna, hogy megállítsam őket. Ilyen a filmszakma.

JP: Sosem gondol arra, hogy amit létrehozott, az nem külön világ, hanem műanyag bóvli tömegeként él az emberek tudatában?

JKR: Hogy aggódom-e? Egészen őszintén? Egészen őszintén megmondva: nem. Szerintem ezek a könyvek mindig fontosabbak lesznek, mint a bóvli. Lehet, hogy ez arrogánsan hangzik, de így gondolom.

JP: Most, hogy elérte ezt a szintet, tisztában van vele, hogy mennyit is keres igazából?

JKR:Nem.

JP: Tudja, hogy mennyit keresett tavaly?

JKR:Nem.

JP: Gondolom milliókat.

JKR: Nemrég találkoztam a könyvelőmmel, aki azt mondta: 'A toplisták szerint gazdagabb vagy, mint a Királynő, tehát elég sokat összekapartál.' Nagyjából persze tudom, hogy milyen súlycsoportban vagyok, annyira nem vagyok tájékozatlan. És biztos, hogy nincs 280 millió fontnyi vagyonom.

JP: Mégis, mekkora a vagyona?

JKR: Miért kellene elárulnom?

JP: Megkérdezni csak szabad?

JKR: Kérdezni szabad...

JP: Említette a korábbi könyvekkel kapcsolatban, hogy ahogy eggyel kész volt, már bele is fogott a következőbe. Elkezdte a hatodikat?

JKR: Igen.

JP: Hol tart benne?

JKR: Még nem sokat haladtam, mert közben született egy gyerekem. De még Daviddel való terhességem idején elkezdtem a hatodik részt. És néha most is hozzájutok, ami nem is rossz, figyelembe véve, hogy a fiam csak tíz hetes. Ez általában semmi szabad időt nem jelentene. De egy kicsit tudtam haladni mostanában is.

JP: Ki fog derülni az ötödik könyvben, hogy miért voltak annyira fontosak Voldemortnak Harry szülei?

JKR: Igen.

JP: Elmondana többet arról, hogy...

JKR: Nem. Ugyan már, csak pár nap. Majd a könyvben kiderül.

JP: Mit hajlandó elárulni belőle?

JKR: Természetesen új SVK[DADA]-tanár lesz.

JP: Egy hölgy?

JKR: Igen. de nem Fleur, ahogy az az Interneten elterjedt. És nem is... ki is a másik, akit emlegetnek? Mrs. Figg. Nem is Mrs. Figg. Mindkét ötlettel találkoztam.

JP: Kiderül majd több Snape-ről?

JKR: Igen.

JP: És Harry anyjáról? Hogy volt-e köztük valami, viszonzatlan szerelem, vagy egyéb?

JKR: És innen eredne gyűlölete Harry iránt?

JP: Igen.

JKR: Most spekulál?

JP: Igen spekulálok, és kérdezem, hogy elmondaná-e.

JKR: Tényleg nem mondhatom el. De sokkal több ki fog derülni a könyvben Snape-ről, mármint Snape személyéről.

JP: Haláleset lesz a könyvben?

JKR: Igen. Borzalmas haláleset.

JP: Egy jelentős szereplő halála.

JKR: Igen. Kimentem a konyhában, mikor végeztem vele...

JP: Mármint végzett az illetővel?

JKR: Igen. Megírtam a halálesetet és ezzel kész volt. Visszavonhatatlan. Tényleg meghalt. Ekkor kimentem a konyhába, sírva és Neil azt mondta 'Neked meg mi bajod?' Erre én: 'Megöltem valakit.' Azt mondta: 'Hát ne öld meg, ha ilyen rosszul esik.' Erre én azt mondtam: 'Ez nem így működik. Ha gyerekkönyvet írsz, meg kell tanulnod kegyetlennek lenni.'

JP: Felkavarja majd az olvasót?

JKR: Igen. Számomra is felkavaró volt. Rég tudtam, hogy ez lesz, bár sokáig tagadtam magam előtt is, és úgy dolgoztam a karakterrel, mintha nem tudnám.

JP: Tehát végig tudta, hogy mi lesz a főszereplők sorsa egész a sorozat folyamán?

JKR: Igen.

JP: Akkor miért áll meg a történettel, mikor Harry felnő?

JKR: Miből gondolja, hogy Harry megéri azt az időt?

JP: Ó. Mármint a hetedik könyv végét?

JKR: Ez is egy módja lenne, hogy véget vessünk a bóvlihadjáratnak.

JP: Ez olyan, mint levágni az Aranytojást tojó ludat, nem?

JKR: Lehet. De hát gazdagabb vagyok, mint a Királynő, miért érdekelne ez engem?

[SZÜNET]

JKR: Boldogabb vagyok most, mint életem során bármikor.

JP: De nemcsak az írásból kifolyólag, persze...

JKR: Nem, de azért jelentős részben abból kifolyólag. De szükségem volt egy kis szünetre a negyedik és ötödik könyv között és felvenni egyéb fonalakat. Olyan volt, mintha kiemelném a fejem a vízből és vennék egy mély levegőt, aztán körülnéznék, hogy lássam mi is történik a világban, és kicsit azzal is foglalkoznék. Ha jól emlékszem, maga beszélgetett velem négy évvel ezelőtt és akkor korántsem voltam ilyen nyugodt.

JP: Ön bizonyos mértékig köztulajdonná vált.

JKR: Igen.

JP: Mármint ezáltal, amit alkotott, egyes emberek annak tartozékának tekintik.

JKR: Kétségkívül. Hetente ezrével kapom a leveleket - nyisd meg a fesztiválomat, írj levelet a lányomnak, gyere el a születésnapi bulimra stb... Ez bizonyos mértékig megható, mármint hogy azt hiszik, tényleg lenne erre időm.

JP: Aki mer, az nyer...

JKR: Nem haragszom, hogy próbálkoznak, egyáltalán nem. De vannak más példák is, például az a nő, aki kérte, hogy támogassam őket anyagilag egy évig, mert három éve nem voltak színházban a férjével - és ez még csak enyhébb esete a kolduló leveleknek.

JP: Kolduló levelek... bizonyára sokat kap ilyet. Sok pénzt áldoz jótékony célra?

JKR: Nos...Hmm. Hadd mondjak csak annyit, hogy bizonyos összeget jótékony célra fordítok.

(JK Rowling és Jeremy Paxman asztalnál ülnek, JKR jegyzeteit nézegetik.)

JKR: Ezt ne mutassuk közelről Ez a Order of the Phoenix vázlata. Minden könyvhöz készül ilyen ábra - sőt, körülbelül 12 db készül minden könyvhöz. Emlékeztető arról, hogy minek kell történnie minden egyes fejezetben, hogy a cselekmény kibomoljon. Erre jönnek a mellékszálak. Így tartom kézben a történetet.

JP: És ezek a cédulák itt a kosárban, ezek ötletek?

JKR: Némelyikük fölösleges, mert már beépítettem őket, csak érzelmi okokból tartottam meg a cédulát. Némelyikük háttér-információt tartalmaz. Ez például a halálfalók története, de nem tudom, hogy fogom-e használni végül. Ezen az áll, hogy egy időben más volt a nevük: "Walpurgis lovagjai". [Walpurgis: német nőnemű szent (megh.: 779.február 25-én), a kereszténység germán területen való elterjesztésében volt nagy szerepe. Félig pogány hagyományok alapján megült ünnepe - német területen- a Walpurgis-éj (májusban). - SVS megjegyzése] Még nem tudom, hogy ez feltűnik-e egyáltalán a történetben. De jó tudni. Nem árt, ha az ilyesmi kéznél van.

JP: Hogyan szeret dolgozni? Sokan úgy állnak neki például, hogy 'nos, ma 600 vagy 1000 szót ki kell izzadnom'. Maga is így dolgozik? Hogy csinálja?

JKR: Szerintem ez inkább a kerítésfestésnél működik...

JP: Nem... pár elismert író is ezzel a módszerrel dolgozott.

JKR: Például maga?

JP: Nem - azt mondtam, "elismert író". Somerset Maugham naponta 600 szót írt le, és azután abbahagyta, még ha épp mondat közben járt is.

JKR: Én erre nem lennék képes.

JP: Tehát mi a módszere? Nekiáll, és csinálja, míg túl fáradt nem lesz hozzá?

JKR: Nagyjából így van. Hajtom magam, mint a lovat. A 600 szavas módszerrel az a helyzet, hogy lehet, hogy az ember nagyon keményen dolgozik egész nap, és nem ír le egy szót sem, csak javít, ellenőriz, esetleg hozzáírogat a készhez.

JP: Tudjuk, hogy már megírta a sorozat befejezését.

JKR: A hetedik könyv utolsó fejezetét.

JP: Tehát tudja, hová jut az egész. Azt is tudja, hogy hogyan?

JKR: Igen, igen. Persze hagyok magamnak némi mozgásteret. Unalmas lenne, ha tényleg mindent tudnék. Akkor csak összekötögetném a pontokat, nem? Annyira még nincs kidolgozva. De azért meglehetősen kialakult már. Gondolom sokkal rosszabb lenne az ellenkezője, ha befejezném az ötödik részt, de még fogalmam sem lenne, hogy mi történik majd a hatodikban. Nagyon bonyolult a történet, muszáj tudnom, hogy mit csinálok.

JP: Érezte már úgy, hogy kár volt belefogni?

JKR: Igen. De nem azért, amire a legtöbben gondolnának. Néha persze vannak pillanatok, amikor megkérdezem magamtól: "miért is csinálom én ezt?" De ezek ritkák. Nagyon ritkák.

JP: Miért érez így néha?

JKR: Már egy jó ideje nem éreztem így, de volt rá példa a negyedik kötet írása közben. Nagyon rossz passzban voltam akkor. Érdekes, a sajtó meg azt híresztelte, hogy a Főnixszel kerültem írói válságba.

JP: Ez ugye az ötödik rész.

JKR: Igen, amelyik most jelenik meg. És ott volt még a híresztelés, hogy belefáradtam és kiborultam a rám nehezedő elvárások miatt. Furcsa volt, mert akkoriban egy nap tényleg így éreztem, a következőn pedig mondjuk majd kicsattantam a boldogságtól a házasságom miatt. A Tűz serlegénél azonban néha arról ábrándoztam, hogy bárcsak eltörne a karom és akkor nem kellene folytatnom... Tényleg így volt. Komolyan arra gondoltam, hogy valahogy eltöröm a karom és megmondom a kiadónak, hogy fizikailag képtelen vagyok rá - és akkor talán kapok egy kis haladékot. Igazából annakidején beleegyeztem egy teljesen kivihetetlen határidőbe. Tartottam a határidőt, de azon az áron, hogy éjjel-nappal dolgoznom kellett. És nem voltam boldog.

JP: Tehát nem volt írói válságban. Mi tartott akkor ilyen sokáig?

JKR: Nem is tartott sokáig.

JP: He?

JKR: Egyáltalán nem tartott sokáig a megírása. Nagyon rossz állapotba kerültem, mire a Tűz serlegét befejeztem és egyéb kellemetlenségek is összejöttek a negyedik könyv körül. A sajtó érdeklődése addig látatlan fokra szökött, már nem tudtam a házon kívül dolgozni, olyan nagy volt a felhajtás. A hírnév miatt. Hogy úgy érzek-e még mindig? Nem. De csak mivel kaptam némi szabadidőt. És azalatt a három év alatt is haladtam az írással, mert az írást sosem hagyom abba. De nem akartam belemenni a kiadásba - és ez sokat jelentett. Amikor a Tűz serlegét befejeztem, felhívtam két kiadót, aki már megrendelte az ötödiket, és azt mondtam, hogy inkább visszafizetem az előleget. Hallottam, hogy majdnem szívrohamot kaptak a vonal túlsó végén. 'Miért akarja visszafizetni?' kérdezték. Mondtam, hogy nem akarok újabb könyvet megjelentetni a következő évben. Mikor készen voltam a Bölcsek kövével, aznap elkezdtem a Titkok kamráját. Mikor az kész volt, másnap már dolgoztam az Azkabani foglyon. Mire azt befejeztem, már benne voltam a Tűz serlegében, mert olyan közel volt a határidő - semmi pihenő nem volt. De tudtam, hogy képtelen lennék folytatni. Rövidzárlatot kapnék, ahogy belekezdek. Erre azt javasolták: mi lenne, ha akkor kapnánk a könyvet, amikor készen van, és ezúttal nem lenne határidő? Beleegyeztem - és így már működött a dolog. Semmi határidő. Tehát, csak hogy mindenki hallja és megnyugodjon: nem léptem túl semmiféle határidőt, mert nem volt határidő!

JP: És nem volt írói válságban.

JKR: Nem! Negyedmillió szót írtam le. Ez nehéz lett volna írói válságban.

JP: Ez hosszabb mint az Evangélium.

JKR: Nem lehet igaz. Menyi új dolgot tanulok! Tényleg hosszabb?

JP: Igen. Körülbelül 70000 szóval.

JKR: Tudja, a keresztény fundamentalisták ezért még külön utálni fognak. "Tessék: többet beszél, mint Isten."

JP: (az ötödik könyvvel a kezében) Akkora, mint egy tégla. De eredetileg hosszabb volt, nem?

JKR: Nemigen. Úgy indult, hogy rövidebb lesz, mint a Tűz serlege, de hogy is mondják... "evés közben jön meg az étvágy". Nagyon sok háttértörténetet tartalmaz, sok előre-meg visszautalást. A hatodiknak már nem kell nagyon hosszúnak lennie.

JP: Sok szál marad majd elvarratlanul a hetedik kötetre?

JKR: Remélem nem. Szeretném szép szorosan elvarrni a szálakat.

JP: Tehát a hetedik sem lesz nagyon hosszú.

JKR: Szerintem hosszú lesz, mart majd nem akarom abbahagyni. Nehéz lesz feladni. Lehet, hogy teljesen új szálba kezdek a hetedik kötetben. Nagyon nehéz lesz megválni tőle. Persze bizonyos fokig várom életem poszt-Harry szakaszát, mert a dolognak vannak nem túl élvezetes velejárói, de mégis, rettegek az elválástól, mert életem legváltozatosabb korszakát jelentette ez a munka és biztosan nagy hiányérzet jár majd a nyomában.

JP: Tudja, hogy mit csinál majd azután?

JKR: Igen, az elmúlt három évben belekezdtem valami másba, amit nagyon megszerettem, és azt hiszem, visszatérek rá.

JP: Ezúttal felnőtteknek?

JKR: Hmm. Inkább úgy mondanám, valami egészen más, mint Harry Potter.

JP: Nehéz lesz "egész mást" alkotni. Álnév alatt kell majd publikálnia.

JKR: Pontosan. De pillantok alatt rámismernek majd. Nem becsülöm alá az újságírók képességeit nyomozás terén. Egy biztos: az írást nem hagyom abba. Hogy publikálok-e, az már egy másik kérdés. Persze az ember azért ír, hogy publikáljon, mert azért ír, hogy megoszthassa másokkal a történetét. De visszagondolok arra, hogy mi történ A.A.Milne-nel, aki szintén megpróbálkozott felnőtteknek szóló irodalommal, de sosem foglalkoztak vele anélkül, hogy ne említették volna Tigrist, vagy Micimackót vagy Malackát. És gondolom velem se lenne másképp - és ez talán így van rendjén. És biztos, hogy könnyen viselném. De szeretnék egy kis normális életet élni a sorozat vége után, és ennek talán nem a legjobb módja, ha rögtön ismét publikálni kezdek.

JP: Nem lehet rossz érzés a tudat, hogy egy egész világot alkotott, melyet minden gyerek meg akar ismerni.

JKR: Nem egyáltalán nem. Természetesen nagyon büszke vagyok Harryre és soha nem fogok megbánni ezzel kapcsolatban semmit sem. Büszke vagyok rá, és bárki ellenében meg fogom védeni.

JP: JK Rowling, köszönjük